Írásaim

Zene, pedagógia, zenepedagógia...

Míg a csodagyerek Mozart készen állt a zenetanulásra már 3 évesen, addig az átlagos képességekkel rendelkező gyermekek számára a hangszertanulás ideális kezdési ideje általában 5-8 éves kor közé esik. Ha gyermekünk ennél idősebb, szinte biztosak lehetünk benne, hogy minden további nélkül megkezdheti a hangszeres tanulmányokat. Ha azonban még nincs 8 éves, érdemes néhány alapvető készséget megvizsgálnunk, mielőtt beíratnánk a zeneiskolába.  Nem a zenei tehetségre kell itt gondolnunk elsősorban – hiszen az átlagos, vagy attól kisebb tehetséggel megáldott gyerekek is jól oktathatók zenére -, hanem néhány olyan alapkészségre, amelyek megléte tényleg meghatározó a hangszertanulás sikerességénél. Nézzük, mik ezek és hogyan ismerhetjük fel, hogy gyermekünk már megérett a hangszertanulás megkezdésére?

  1. Figyelem

A zeneiskolai hangszeres órák 30 percesek, és intenzív egyéni foglalkozást jelentenek. Ez azt jelenti, hogy a tanár – nem lévén más dolga – csak a növendékre figyel 30 percen át, s ez bizony azzal jár, hogy a diák figyelme sem lankadhat. Tehát ha azt látjuk, hogy gyermekünk képes elmélyülten foglalkozni bármivel több, mint 20 percen át, különösen, ha ez a „bármi” valamilyen zenei tevékenység, akkor bízhatunk benne, hogy a zenetanulás sikeres lesz.

  1. Fizikai adottságok

A legtöbb hangszer esetében tekintettel kell lenni a gyermek fizikai adottságaira is. Hiába szeretne pl. a gyerek fuvolázni, ha sem testi ereje nem elég annak megtartásához, sem tüdeje a megszólaltatáshoz. Sok hangszer esetében számít a kar és az ujjak hossza, fúvós hangszerek esetében a száj berendezkedése, sőt még a bal vagy jobbkezesség is meghatározó lehet egy-egy hangszernél. Hogy a gyermekünk birtokában van-e a kellő fizikai adottságoknak, erről a nagy tapasztalattal rendelkező tanárok a felvételin tájékoztatást adnak, illetve segítenek, hogy a kellő „méret” eléréséig mi lenne a gyermek számára a legjobb tanulási forma.

  1. Finommotorika

A hangszerkezelés oly mértékben összetett feladatot ró az agyra, hogy érdemes odafigyelni, hogy a gyermek finommotorikája elérte-e már azt a szintet, amely egyébként az általános iskola megkezdéséhez is szükséges. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy mennyivel nehezebb mondjuk egy hegedű húrjain a megfelelő hangokat eltalálni, mint mondjuk egy „u” betűt rajzolni két vonal közé! Ha  a  gyermekünk a rajzolásban, gyöngyfűzésben, apró dolgokkal való játékokban ügyes, nagy valószínűséggel boldogulni fog egy hangszerrel is.

  1. Önfegyelem

Ahhoz, hogy tanár és diákja kéz a kézben haladjanak előre a zenetanulás sokszor rögös útján,  mindkét részről nagy rugalmasságra  és sok türelemre van szükség.  A folyamat csak akkor lesz sikeres, ha a gyermek szociálisan és mentálisan is elég érett már ahhoz, hogy hosszú távú célok eléréséért napi szinten energiát fektessen be. Ez az egyik legnehezebb dolog a mai gyerekek számára, akik azt szokják meg, hogy minden gombnyomásra működik.

Míg a csodagyerek Mozart készen állt a zenetanulásra már 3 évesen, addig az átlagos képességekkel rendelkező gyermekek számára a hangszertanulás ideális kezdési ideje 5-8 éves kor között van. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy e kor előtt ne is találkozzon zenével és hangszerekkel a gyermek. A legjobb az lenne, ha a hangszertanulás megkezdéséig otthonában érné minél több zenei élmény a gyermeket. Azaz a szülei sokat énekelnének neki, játszanának vele énekes játékokat, és lehetőséget teremtenének rá, hogy kedvére kipróbálhasson egy-egy hangszert – amit nem érdemes összetéveszteni a játékboltokban található műanyag, hangszernek látszó tárgyakkal. Nem kell mindjárt egy Bösendorfert venni persze a nappaliba. Egy „játék” és egy „igazi” kezdőknek alkalmas furulya között árban például nem nagy különbség van – minthogy műanyagból készül mindkettő -, azonban az „igazi” a látszat ellenére nemcsak abban különbözik a „játéktól”, hogy nem rózsaszínű, hanem abban is, hogy hangolva van. Egy szó, mint száz: a pénztárcánkhoz mérten igyekezzünk gyermekünket „igazi” hangszerekkel körülvenni, s ha úgy érezzük, ez kevés, vigyük olyan helyekre, ahol alkalma van más hangszereket is próbálgatni.  A lényeg: hagyjuk, hogy saját örömére, önállóan tevékenykedjen hangszerével,  játsszunk együtt vele, zenéljünk együtt!

Sajnos ma már a legtöbb szülő oly mértékben elfoglalt, hogy csak kevéssé tudja a fentieket megvalósítani. Ezért érdemes lehet megfontolni a csoportos zeneoktatás igénybevételét is. Számos lehetőség van 0-3 éves korig „zenebölcsi” foglalkozásokon való részvételre, ahol a szülők gyermekükkel együtt tanulják meg a dalokat, versikéket, majd a 3-6 éves időszakban „ zeneovi” foglalkozásokon is részt vehet gyermekünk.  Ha úgy döntünk, hogy ilyen csoportba járatjuk a gyermekünket, feltétlenül figyeljünk arra, hogy képzett zenetanár legyen az oktató, hiszen a 0-6 éves kor a legérzékenyebb kor zenei fogékonyság tekintetében is.

Épp ezért itt kell még egy fontos dologra felhívnom a figyelmet, amely a zeneipar modern termékéhez, a „gyerekzenéhez” kapcsolódik. Először is szeretném leszögezni: véleményem szerint ilyen, hogy gyerekzene nincs. De ha mégis elfogadjuk ezt a kategóriát, mint létezőt, úgy sajnos leginkább igénytelen, rossz szövegezésű, bárgyú dalokat találunk benne – tisztelet a kivételnek.  Ha jót akarunk a gyerekünknek, legjobb, ha zenét is együtt hallgatunk vele, mégpedig olyat, amit egyedül is szívesen hallgatnánk, mondjuk a kocsiban hazafelé menet… Az alapelv legyen ugyanaz, mint a hangszerek esetében: minőségi  zenét adjunk gyerekünknek!

Végül óva  intek  mindenkit attól, hogy azt higgye, bármily lelkes és jó zenetanár heti egy-kétszeri órája, avagy bármely illusztris előadó CD-jének rendszeres hallgatása pótolni tudja a szülő éneklését, ringatását, a közös zenélést a szülővel. Sok szülőtől hallom,hogy fél attól, hogy hamis éneklésével, zenei hozzá nem értésével esetleg a gyerek zenei képességeit is ronthatja. Ez óriási tévedés! Valójában az ilyen szülők gyerekei nem azért lesznek ügyetlenebbek a zenében, mert a szüleik hamisan énekeltek nekik, hanem azért, mert egyáltalán nem hallottak éneklést! Egyébként a legtöbb ilyen esetben kiderül: a szülő egyáltalán nem olyan botfülű, mint amilyennek hiszi magát… A lényeg tehát: legyen bármilyen hamis a szülő éneke, higgye bár magát akármilyen botfülűnek, a 0-6 éves korig terjedő időszakban ő  tehet a legtöbbet csemetéje zenei fejlődéséért!

A Világ és én....