Gondolataim zenéről, pedagógiáról, zenepedagógiáról és mindenféléről...

varázslás (3)

Angol spárga

A legtöbb pedagógus valószínűleg jó szívvel értene egyet, ha azt mondanám, hogy tanítványai általában könnyebben bukfenceznek és spárgáznak, mint kollégái.  Nem kétséges, hogy az apró betűt is jobban olvassák a gyerekek, mint mi, és egészen biztos, hogy előbb jut eszükbe egy kék és zöld csíkokkal díszített elefántot rajzolni az énekfüzetükbe, mint nekünk a projekttervbe.  Ami a kreativitást illeti, számos kutatás szerint bizony nem lóhosszal, hanem több körrel előttünk vágtatnak a gyerekek. Legalábbis, amíg az iskolába be nem teszik a lábukat. Mert innentől kezdve a mérések szerint zuhanórepülésbe kezd a kreativitás.

 

Ezek az eredmények minimum gyanakvóvá teszik az embert az iskolarendszerünk hatékonyságával szemben, még akkor is, ha történetesen lelkes tanár valaki. Nem kell hozzá sok ötletesség, hogy összeálljon a kép: az iskola nemhogy fejlesztené a kreativitást, hanem gyökerestül irtja ki.  Ezzel kapcsolatban nem szeretnék tudományos fejtegetésekbe bocsátkozni. Akit  a téma mélyebben érdekel,keressen rá Ken Robinson TED-es előadására! Tanulságos gondolatokat fog hallani.

Ha tehát szeretnénk fejleszteni a kreativitásunkat, akkor a legjobb, amit tehetünk, ha nem járunk iskolába. Itt akár be is lehetne fejezni a cikket, de ez elég méltánytalan lenne azokkal szemben, akik számára ez az egyszerű és kétségkívül vonzó lehetőség nem elérhető. A diákokra és pedagógusokra gondolok, akik közül utóbbiak – gondoljunk bele! – egész életükben iskolába kénytelenek járni, ami ha figyelembe vesszük a második bekezdésben megállapítottakat, rendkívül lehangoló témánk szempontjából. Mit tehetnek ők, ha szeretnének találékonyak és ötletesek maradni, vagy azzá válni?

Először is a legfontosabbat le kell szögeznünk: minden ember kreatívnak születik, és ez a képesség még felnőtt korban is remekül fejleszthető. Ahhoz, hogy ötletgazdag, alkotó gyerekeket neveljünk, először nekünk magunknak kell kreatívvá válnunk. Nincs más út. Igaz, a jelenlegi közoktatási rendszerben „kreatívkodni” legalább akkora teljesítmény egy pedagógus részéről, mintha minden órán többször is megcsinálná az angol spárgát. Valóban minden leleményességre szükség van, hogy az iskolarendszer keretei között az ember alkotó légkörben tudjon dolgozni. Számos paragrafus és tantervi követelmény keseríti a pedagógus életét, de emellett – vegyük észre! – rengeteg íratlan szabály, örökölt szokás is meghatározó az iskolai munkában, amelyeken viszont szabadon és kedvünkre változtathatunk.

A cikk kereteit meghaladná, ha minden e témában hasznos ötletet felvázolnék, ezért csak a legfontosabbra, a játékra szeretném ráirányítani a figyelmet.  A játék a kreativitás fejlesztésének és megőrzésének legjobb eszköze, és emellett – jó hír – az egyetlen igazán alkalmas eszköz a tanulásra.

Ahhoz, hogy egy jót játsszon az ember, sokszor semmilyen eszköz nem kell, elég pusztán kilépni a megszokott közegből. Jó példa erre  az Intelligens bumm nevű játék. Lényegében egy egyszerű mechanikai bevésésről van szó, csak éppen játékos formában. Én a hangnemek és előjegyzések megjegyzésére használom, de ugyanúgy a szorzó táblát, az állatok osztályozását, a vegyjeleket, idegen szavakat, történelmi dátumokat vagy bármi mást lehet vele gyakorolni.

Játék menete: Körben állunk. A játékvezető  (eleinte a tanár, később azok a tanulók, akik már elsajátították az anyagot) középre áll és valaki felé lendíti a karját (mintha lelőné), miközben pl. ezt mondja  5*8. Az illetőnek villámgyorsan le kell guggolnia, miközben a két szomszédja próbál minél gyorsabban válaszolni és közben karmozdulatot téve a másik felé „lő”. Aki gyorsabban mondja a helyes választ  (40), az bent marad, a másik kiesik a körből. Ha hibás a válasz, akkor is kiesik a játékos. A végére már csak ketten maradnak, akik közé célozza az utolsó kérdést a játékvezető. Az a győztes, aki kettejük közül gyorsabban lő, azaz válaszol. Akkor jó a játék, ha gyors.

Mesebelivé válhat a tanulnivaló, ha akkorára nagyítjuk, hogy a gyerekek maguk sétálhassanak benne. Például a kottában hangjegyekké változhatnak.  Az Óriáskotta játékban az ismeretek gyakorlása, rendszerezése, mozgással történik. Használható földrajzi helyek, történelmi helyszínek megtanulására (ilyenkor értelemszerűen nagy vaktérképen mozognak), halmazokhoz, vagy bármi másra, ahol valamilyen rendszer szerint kell elhelyezni a dolgokat. Egy szőnyegre felfestettem a kottavonalakat, amelyben a gyerekek, mint óriás kottában járkálhatnak. A játék jó a zeneelméleti ismeretek gyakorlására (melyik hang hol található), de remekül működik, mint hallásgyakorlat is. Alkalmas páros és csoportos játékokra is.  Ha nincs lehetőség szőnyeget használni, szigetelőszalaggal az osztályterem padlójára is ragaszthatjuk a rendszerünket. Sokáig én is így használtam, kb. fél évet simán kibír és pár forintból megújítható.

Néhány egyszerű eszközzel tovább színesíthetjük játékkészletünket. A Ritmuskapdosó játékban a gyerekeknek a kottaképet  a hallott ritmussal kell összekapcsolniuk.  Ehhez mindössze néhány saját kezűleg készített laminált kártyalapra van szükség. Használható,  nyelvoktatásban, írás-olvasás tanításban,kis változtatással matematika oktatásban, stb.

Játék menete: Körben ülünk. Minden gyerek előtt található 1 vagy több (így nehezebb) ritmuskártya. A tanár (később a gyerekek is) kiválaszt egyet és elkopogja. A cél, hogy a gyerekek minél gyorsabban találják meg, és tegyék rá a tenyerüket arra a kártyára, amelyiken az elhangzott ritmus szerepelt.  A többiekét is lehet nézni, és ha a kártya tulajdonosa nem elég gyors, meg lehet szerezni a kártyáját. Ha valaki rosszul választott, a saját kártyáiból ad egyet a „banknak”. Ezek a kártyák a tanár előtt gyűlnek, de ugyanúgy játékban maradnak. Aki megtalálta a helyes kártyát, az megtarthatja azt, akkor is, ha nem az övé volt. A játékot addig játszhatjuk, amíg kedvünk tartja, és az nyer, akinek a végén a legtöbb kártyája maradt.

Ezeket a játékokat abból a több tucatból válogattam ki, amelyeket szolfézs órákon rendszeresen alkalmazok és amelyek könnyedén átalakíthatók szinte bármely más ismeret gyakorlásához is. A felhasználásra vonatkozó ötleteimet elsősorban inspirációnak szánom. Használjuk és formáljuk e játékokat kedvünkre és találjunk ki újabbakat is!

A játék és a tanulás a gyermekek fejében megbonthatatlan egység – állítja André Stern, aki maga sose járt iskolába. Csak az iskola az, ami ezt a kettőt mesterségesen különválasztja és polarizálja. A játékot komolytalannak és haszontalannak, míg a tanulást komolynak és hasznosnak tartja, és azt sugallja, hogy igazi tudásra csak keserves munka árán tehetünk szert. Számos kutatás igazolja, hogy ez az elképzelés téves. Annál könnyebben és hatékonyabban tanulunk, minél örömtelibb és érdekesebb számunkra a tanulás. Az ember pedig azokban a tevékenységekben leli igazi örömét, amelyekben szabadon szárnyalhat a fantáziája és amelyek lehetővé teszik számára ötletei megvalósítását. Azaz, azokban, amelyek során a kreatív képességeit használhatja.

Hiszem, hogy a pedagógusi hivatás a világ legkreatívabb munkaköre. Persze, nehéz dolog az angol spárgázás, és nem mindegy, hogy szűk vagy bő nadrágban, vagy esetleg egy elefánttal a vállunkon kell megcsinálnunk. De merjünk kilépni a megszokott keretek közül és merjünk alkotni! Csodákat fogunk megtapasztalni!

Megjelent itt

Pedagógiai alapelveim

Az iskola spirituális hely és szellemi műhely. Ahogyan az egyház külső megjelenési formája egy hittételnek és nem maga a tan, ugyanúgy az iskola is csupán intézményesült megjelenése annak az eszmének, szellemi tartalomnak, mely létrejöttét generálta. Ha ilyen tartalom nincs, akkor az intézmény – egyház, iskola, vagy bármi más – kényszerűleg hanyatlásra van ítélve. Ezt a folyamatot láthatjuk a mai magyar iskolarendszerben, mely végnapjait éli. 

Rövid összefoglaló:

  1. Az iskola a lelki-szellemi-testi épülés helye

Az ember célja a boldogság elérése. Sem anyagi dolgok, sem ismeretek megszerzése nem vezet boldogsághoz. Ezért az iskola spirituális hely és szellemi műhely, melynek elsődleges célja a lélek és a szellem épülésének elősegítése, a Tanító legfontosabb feladata pedig a nevelés.

  1. Az iskola nem információt, hanem tudást közvetít

Az információ átadása nem eredményez tudást. Az ismeretek csupán a tudás illúzióját adják. Tudásra csak gondolkodás, megtapasztalás és gyakorlás útján lehet szert tenni.

  1. Az iskola közösségi tér

Azoktól tanulunk, akikkel együtt vagyunk. Ezért mind az iskola közössége, mind a tanár személyisége meghatározó a tanulás szempontjából.

  1. Önismeret és személyiségfejlesztés

Ahhoz, hogy a munkánkat jól és felelősségteljesen végezzük, ismernünk kell önmagunkat és meg kell értenünk, hogy gondolatainkkal, szavainkkal, cselekedeteinkkel hatunk a körülöttünk lévő világra.

  1. A tanulás motorja

Lelkesedés nélkül nincs valódi tanulás. Ezért a tudás átadás sikerességének kulcsa, hogy hogyan tudjuk megőrizni lelkesedésünket.

  1. A hatékony tanulás eszközei

Az iskola a lelki-szellemi-testi épülés helye

„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Weöres Sándor)

Az iskola spirituális hely és szellemi műhely. Ahogyan az egyház külső megjelenési formája egy hittételnek és nem maga a tan, ugyanúgy az iskola is csupán intézményesült megjelenése annak az eszmének, szellemi tartalomnak, mely létrejöttét generálta. Ha ilyen tartalom nincs, akkor az intézmény – egyház, iskola, vagy bármi más – kényszerűleg hanyatlásra van ítélve. Ezt a folyamatot láthatjuk a mai magyar iskolarendszerben, mely végnapjait éli. A túlszabályozás – mellyel az oktatás vezetői az egyre eredménytelenebb intézményrendszert jobb működésre szeretnék bírni –, mivel nem a probléma gyökerét ragadja meg, nemhogy segítséget jelentene az iskolák számára, hanem még lejjebb taszítja őket a szakadék felé.  Szabályrendszerek révén a külsődleges forma ugyan úgy ahogy fenntartható, de nagy árat kell érte fizetni. Egy ilyen mesterségesen lélegeztetett, toldott-foldott tákolmány életben tartása rengeteg energiába kerül, miközben már nem szolgálja a társadalmat. Nehéz továbbá önazonosnak – ha úgy tetszik, boldognak – lenni egy olyan rendszerben, amelyben az írott (és kimondott) szó a valóságtól nagyon távol áll.

A nyugati ember már rég elszakadt saját hagyományaitól, hitétől, ősi tudásától, mégis érzi, hogy valami hiányzik. Egyre több embert vonzanak az ezoterikus iskolák, szabadegyetemek, személyiség fejlesztő trénerek, stb. Sokan vakon tapogatózva próbálják valamivel betömködni azt az űrt, amit önnön lényük korlátos ismerete mellett is valahogy ösztönösen megéreznek magukban. Szomjaznak a lelki táplálékra, csak nem tudják, hol keressék.

Olyan iskolát képzelek el tehát, amely mögött stabil lelki-szellemi háttér van, és tevékenységét mindenek előtt ez a háttér határozza meg. Célja, hogy az intézmény polgárai (tanárok és diákok egyaránt) testileg, lelkileg és szellemileg is fejlődjenek azok mentén az igazságok mentén, melyeket nem egy pár éve feltűnt coach talált ki, hanem több ezer éve szolgálják az emberiséget. Az iskola Tanítóinak pedig legfőbb dolga e gyarapodás elősegítése, azaz a nevelés.


  1. Az iskola nem információt, hanem tudást közvetít

„Az egyetlen tudás az alkalmazható tudás.
Az ismeretek csupán a tudás illúzióját adják.” (Braskó Csaba)

Ha valaki képes napról napra egy tankönyv rövidebb-hosszabb szövegeit fejből megtanulni és elmondani, vagy leírni egy lapra, az a mai iskolarendszer követelményeinek megfelel. Kérdés azonban, hogy milyen tudásra tesz szert az illető e tevékenység végzése közben. Amikor tudásról beszélek, az alatt nem elvont szövegek tanulmányozását, megtanulását és visszaadását értem. Az igazi tudás az, amit alkalmazni is tud az ember. Akárhány előadást meghallgathatok a zongorázás mikéntjéről, be is magolhatom az információkat, mégse fogok tudni zongorázni, ha nem gyakorlok. Ez a művészetek esetében teljesen kézzelfogható evidencia az alap készségek elsajátításánál még jelen van az iskolában, később azonban egyre inkább szertefoszlik. Úgy vagyunk az információval is, mint minden mással: minél többet akarunk belőle, mert azt gondoljuk, hogy ez által többek, jobbak, okosabbak, sikeresebbek leszünk. Természetszerű, hogy az iskola is ezt a sémát követi. De óriási tévedés azt hinni, hogy tömérdek információ ideig-óráig való birtoklása tudást eredményezne! Az ismeretek csupán a tudás illúzióját adják. Valódi tudásra csak gondolkodással, tapasztalással és gyakorlással lehet szert tenni, sehogy máshogy. Ezek pedig időigényes dolgok és minden embernél másként mennek végbe. Ahogy egy elvetett mag növekedésének ütemét megjósolni és szabályozni nem lehet, épp így nem lehet megjósolni, hogy egy gyermek milyen ütemben fog fejlődni. Csupán annyit lehet tenni – ahogy a vetőmag esetében is -, hogy a fejlődéshez biztosítjuk a lehető legkedvezőbb körülményeket, tápanyagot és törődést. Az általam megálmodott iskolában tehát a hangsúly az információ átadásról az alkalmazható tudásra tevődik át. Ennek megszerzéséhez optimális környezetet biztosítunk, azonban készek vagyunk alázattal és türelemmel kivárni, míg az elvetett mag beérik.

  1. Az iskola közösségi tér

„Ha azt szeretnéd, hogy gyereked bizonyos fajta emberré nőjön fel, akkor olyan emberek társaságába kell küldened.” (Frank Smith)

 

Az iskola nemcsak egy intézmény, hanem közösségi tér is. Ha az iskola mögött van lelki-szellemi tartalom, akkor az fogja meghatározni, hogy az iskola közössége milyen elvek mentén működik. Ha ezek az elvek helyesek, akkor – ideális esetben – a közösség önjáróan is jól tud működni. Nem oly kort élünk azonban, amely a közösségek alakulása szempontjából ideális lenne. Minden korábbi érték megkérdőjeleződött. A család, mint a társadalom legkisebb egysége, ma már nem feltétlenül apa, anya és gyermekek kölcsönösen egymást segítő közösségét jelenti.  A szerepek összemosódnak, így szülő 1 és szülő 2 gyermekeinek egyre kevésbé van lehetősége családban megtapasztalni a közösség erejét, megtanulni és megélni az elfogadás, együttműködés örömét, vagy a nyugodt, szeretetteli légkör adta biztonságot. A közösségben való lét és különösen a tanulás emiatt mind az iskola, mind a tanárok és a tanulók számára soha nem látott kihívást jelent. Ezért mielőtt bármit is megtanulhatnánk egymástól, először fel kell építeni azt a lelki-szellemi közösséget, amiben a tanulás örömteli lehet. Mindennél fontosabbnak tartom ezt, mert az azonos értékrendre alapozó, bizalomteli és szeretetteljes légkör biztosítja a legoptimálisabb keretet egy személyiség fejlődéséhez.

Mi emberek elsősorban egymástól tanulunk. Ezért az a közösség, amely körülvesz bennünket, meghatározó abban, hogy kikké válunk. Épp így meghatározó a tanulás-tanítás folyamatában a tanár személyisége. A pedagógus önmaga folyamatos nevelése mellett segít tanítványainak is a belső fejlődésben, s ehhez a művészet és a művészetoktatás kiváló eszköz. Ezt már az antik görögök is tudták, csak azóta valahogy elfelejtettük ezt a tudást. Óriási hibának tartom, hogy manapság alig-alig hallani az iskola és a pedagógus nevelésben betöltött szerepéről. Talán azért is, mert a nevelés eredménye elég nehezen mérhető, manapság pedig mindent mérni és dokumentálni akarunk, mert ezáltal véljük bizonyítottnak munkánk sikerességét. De vajon lehet mérni egy ember belső fejlődésének ívét? S azt, hogy mennyivel járultunk hozzá pedagógusként ezen ív emelkedéséhez avagy süllyedéséhez? Aligha.

Az igazi Tanító nem szavakkal tanít, és nem információkat ad át. Lénye egészével hat tanítványaira, és mondandója attól válik fontossá és érdekessé, hogy ő maga fontosnak és érdekesnek tartja azt. A tanítvány azért akar tőle tanulni, mert az, aki. Egyszóval hiteles személyiség, aki mintát ad tanítványainak. Álmom egy olyan iskola, amelyben csak ilyen tanárok foglalkoznak a gyerekekkel.

  1. Önismeret és személyiségfejlesztés

Az igazi Tanító tudja és elfogadja azt a tényt, hogy a tanulás folyamatában a legilletékesebb személy maga a tanuló. A tanár nélkülözhetetlen segítőtárs az úton, de nem teheti meg tanítványa helyett a lépéseket. Ezért fontos, hogy a tanuló maga is érezze kompetensnek magát a saját tanulásával kapcsolatban, legyen belülről motivált az előrehaladásban. A gyerekek számára manapság nehéz az önálló munka, mert az információs társadalom korában sajnos „megtanulják, hogy a dolgokat a mögöttük rejlő értelem megragadása nélkül kell elfogadniuk”( Prof. Dr. Gerald Hüther). A képernyőkről azt az információt szívják magukba, hogy esélyük sincs a körülöttük lévő világ megértésére és befolyásolására. Ez utóbbi okoskodás mára már sajnos széles körben elfogadottá vált. Sokan erre hivatkozva élik felelőtlen életüket. E nyilvánvaló tévedés- ha ugyan nem szándékos félrevezetés – mérhetetlen károkat okoz társadalmunkban és annak tagjaiban egyaránt. Nem várható el felelősségteljes munka valakitől, aki önmagáról nem rendelkezik a legalapvetőbb tudással sem. Ezért a mai gyerekeket meg kell győzni arról, hogy a képesek önállóan is értelmezni jelenségeket és megérteni dolgokat. Meg kell nekik tanítani, hogy gondolataikkal, érzéseikkel és cselekedeteikkel hatni tudnak a körülöttük lévő világra. Ezért felelősek önmagukért, saját tanulmányaikért és életükért. A Tanító segíti tanítványait az ehhez szükséges önismeret megszerzésében, miközben önmaga is ugyanezen az úton haladva fejlődik. A tanulás-tanítás folyamatában mindkét fél kap a másiktól, mert nincs a tanítványnál jobb tükör, hogy megismerjük önmagunkat, és nincs nála erősebb ösztönző erő, hogy törekedjünk jobbá, nemesebbé válni. Bármely tárgyat tanítson is, ez a tanár legfontosabb feladata. És bármely tárgyat tanuljon is, ez a tanítvány legfontosabb feladata is.

  1. A tanulás motorja

„Mindenben, amit lelkesedéssel csinálunk, nagyon gyorsan egyre jobb eredményt érünk el.” (prof. Dr. Gerald Hüther)

 

A gyerekek telve vannak kíváncsisággal és akarnak tanulni, amikor az iskolába belépnek, de néhány éven belül elveszítik lelkesedésüket. Hasonló folyamatot a kezdő tanárok esetében is meg lehet figyelni. Miért van ez? Azért, mert ha az embernek nincs belső motivációja egy cselekvés elvégzésére, amit pedig mégis rendszeresen meg kell tennie, akkor előbb-utóbb kiábrándult lesz. Az ilyen ember kelletlenül, örömtelenül végzi majd munkáját, és nemcsak önmaga válik boldogtalanná, hanem környezetét is azzá teheti. Különösen áll ez a pedagógusra, aki az egész tanulási folyamat motorja. Ezért a tudás átadás sikerének kulcsa, hogy a kezdeti lelkesedést hogyan tudjuk fenntartani. Lelkesedés nélkül ugyanis nincs valódi tanulás. Az érdeklődés és megértés nélküli tanulás eredménye felejtés. Mit lehet tenni a lelkesedés megőrzésének érdekében? A Tanítónak hinnie kell abban, hogy a világ érdekes, és érdemes megismerni. Neki magának is rendszeresen új dolgokat kell felfedeznie, megtanulnia, mert csak így tudja megőrizni kíváncsiságát, alkotókészségét, és így tud mintát nyújtani tanítványainak. Ha ebben sikeres, akkor egészen biztosan megtalálja azokat a módszereket és eszközöket, melyek a legjobban megfelelnek céljainak.

  1. A hatékony tanulás eszközei

„Az elégedett és boldog élet kulcsa a tanulás és az öröm összekapcsolása. Az öröm nélküli tanulás kimerít, a tanulás nélküli öröm pedig rendkívül unalmas.” Richard David Precht

Az, hogy tudásra kizárólag kemény, fáradságos munkával, szenvedések árán lehet szert tenni, óriási tévedés! Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy energia befektetése nélkül is tudáshoz juthatunk. Sőt! Minden valamire való tudás megszerzéséhez erőfeszítést kell tennünk! Ugyanakkor a tanulásra fordított munka lehet örömteli is, amennyiben lelkesedésünket meg tudjuk őrizni a téma iránt.

Az alábbiakban az általam legfontosabbnak tartott módszereket sorolom fel, melyek hatékonnyá és örömtelivé tehetik az iskolában folyó munkát. Ha azonban a fentebb megfogalmazott elvek mentén dolgozunk, úgy ezen eszközök természetszerűleg folyamatosan változnak és megújulnak majd.

  • Játék

 „A gyermek számára a tanulás és a játék szinonim fogalmak.” André Stern

A gyerekek számára van egy olyan természetes közeg, ahol mind a lelkesedés, mind a kompetens vagyok érzése eleve adott, s ez a játék. Számtalan dolgot megtanulhatunk játékon keresztül, mert szinte bármiből lehet játékot csinálni.

  • Művészetek

Hogy a művészetekkel való foglakozás a személyiségfejlesztés egyik leghatékonyabb módja, évezredek óta ismert tény.

  • Egymástól tanulás

Nem csak a Tanítótól, hanem egymástól is tanulunk. Mindenki tud valamit, amit a másik nem. Azt tanuljuk meg a legjobban, amit tanítunk, ezért jó, ha a gyerekek egymást is tanítják.

  • Vegyes életkorú csoportok

Az egymástól tanulás vegyes életkorú csoportokban a leghatékonyabb. Az ilyen csoportokban a kicsik utánozzák a nagyobbakat, így tanulnak tőlük,a nagyobbak pedig tanítják a kicsiket, s közben megtanulnak vigyázni rájuk, felelősséget vállalni a másikért.

  • Önálló tanulás

A tanulás legjobb módja, ha a diák saját érdeklődésének megfelelően tevékenykedik, tanul, gyakorol, anélkül, hogy erre bárki ösztönözné. Ha erre elegendő időt tud szánni, akkor könnyebben alkalmazkodik a közösségi tevékenységekhez is.

  • Jóga, koncentráció, relaxáció, meditáció

Ezek az ősi technikák segítenek, hogy a feszültségeket feldolgozza az ember. Hihetetlen nagy szükségünk van rájuk! Ugyanakkor segítenek abban is, hogy hosszabb ideig legyünk képesek összpontosítani. A mai gyerekek számára a közösségi létezésen túl a figyelem fenntartása a másik legnagyobb kihívás. A virtuális térben felugráló ablakok, rövid üzenetek, hangjelek arra szoktatják a gyermeket, hogy a figyelmét néhány másodpercnél tovább ne tartsa fenn ugyanazon a tárgyon.

tanítás

In memoriam digitanítás

Digiszolfézs. Online zongoraóra. Elment az eszem? El. DIGITANÍTOK!
Az elmúlt két hét tapasztalatai:
1. online szolfézst tanítani kb. annyira könnyed dolog, mint görkorcsolyázni egy murvával leszórt területen. Csak gyártod az anyagokat éjjel- nappal, de valahogy nem jutsz előbbre.És még örülhetsz, ha nem esel túl gyakran pofára.
2. Hogy az előző hasonlatnál maradjak, a sikerre kb. annyi esélyed van, mint egy dupla leszúrt Rittbergerre kezdő korcsolyázóként.
3. Jó lenne, ha lenne itthon egy stúdió a profi hang-és képminőség biztosítására, néhány kamera, hogy a zongorát, a kottát és engem is lásson a gyerek
4. és mindehhez néhány szakember, aki ért is hozzá, hogyan kell viedót készíteni, hangot vágni, beállítani, beszúrni, lekeverni, feltölteni, feladni házi feladatnak, kijavítani digitálisan, visszaküldeni
5. Mert te csak egy zenetanár vagy tulajdonképpen és nem egy komplett TV stúdió személyzettel A Titanic egyik jelenete ugrik be, látom, szerencsétlen Rose-t egy szekrényajtón lebegve az óceán közepén, félig megfagyva. Mit is mond?
SOHA NEM ADOM FEL!
Előre kedves kollégák! Annyira nem is kilátástalan a helyzetünk!
.Vagy legalább nézzük a humoros oldalát!

Zenetanulás

Mikor, mit, hogyan?

Míg a csodagyerek Mozart készen állt a zenetanulásra már 3 évesen, addig az átlagos képességekkel rendelkező gyermekek számára a hangszertanulás ideális kezdési ideje általában 5-8 éves kor közé esik. Ha gyermekünk ennél idősebb, szinte biztosak lehetünk benne, hogy minden további nélkül megkezdheti a hangszeres tanulmányokat. Ha azonban még nincs 8 éves, érdemes néhány alapvető készséget megvizsgálnunk, mielőtt beíratnánk a zeneiskolába.  Nem a zenei tehetségre kell itt gondolnunk elsősorban – hiszen az átlagos, vagy attól kisebb tehetséggel megáldott gyerekek is jól oktathatók zenére -, hanem néhány olyan alapkészségre, amelyek megléte tényleg meghatározó a hangszertanulás sikerességénél.

Nézzük, mire kell figyelnünk, hogyan ismerhetjük fel, hogy gyermekünk már megérett a hangszertanulás megkezdésére?

  1. Figyelem

A zeneiskolai hangszeres órák 30 percesek, és intenzív egyéni foglalkozást jelentenek. Ez azt jelenti, hogy a tanár – nem lévén más dolga – csak a növendékre figyel 30 percen át, s ez bizony azzal jár, hogy a diák figyelme sem lankadhat. Tehát ha azt látjuk, hogy gyermekünk képes elmélyülten foglalkozni bármivel több, mint 20 percen át, különösen, ha ez a „bármi” valamilyen zenei tevékenység, akkor bízhatunk benne, hogy a zenetanulás sikeres lesz.

  1. Fizikai adottságok

A legtöbb hangszer esetében tekintettel kell lenni a gyermek fizikai adottságaira is. Hiába szeretne pl. a gyerek fuvolázni, ha sem testi ereje nem elég annak megtartásához, sem tüdeje a megszólaltatáshoz. Sok hangszer esetében számít a kar és az ujjak hossza, fúvós hangszerek esetében a száj berendezkedése, sőt még a bal vagy jobbkezesség is meghatározó lehet egy-egy hangszernél. Hogy a gyermekünk birtokában van-e a kellő fizikai adottságoknak, erről a nagy tapasztalattal rendelkező tanárok a felvételin tájékoztatást adnak, illetve segítenek, hogy a kellő „méret” eléréséig mi lenne a gyermek számára a legjobb tanulási forma.

  1. Finommotorika

A hangszerkezelés oly mértékben összetett feladatot ró az agyra, hogy érdemes odafigyelni, hogy a gyermek finommotorikája elérte-e már azt a szintet, amely egyébként az általános iskola megkezdéséhez is szükséges. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy mennyivel nehezebb mondjuk egy hegedű húrjain a megfelelő hangokat eltalálni, mint mondjuk egy „u” betűt rajzolni két vonal közé! Ha  a  gyermekünk a rajzolásban, gyöngyfűzésben, apró dolgokkal való játékokban ügyes, nagy valószínűséggel boldogulni fog egy hangszerrel is.

  1. Önfegyelem

Ahhoz, hogy tanár és diákja kéz a kézben haladjanak előre a zenetanulás sokszor rögös útján,  mindkét részről nagy rugalmasságra  és sok türelemre van szükség.  A folyamat csak akkor lesz sikeres, ha a gyermek szociálisan és mentálisan is elég érett már ahhoz, hogy hosszú távú célok eléréséért napi szinten energiát fektessen be. Ez az egyik legnehezebb dolog a mai gyerekek számára, akik azt szokják meg, hogy minden gombnyomásra működik.

Az intézményes zenetanulás megkezdése előtt

Míg a csodagyerek Mozart készen állt a zenetanulásra már 3 évesen, addig az átlagos képességekkel rendelkező gyermekek számára a hangszertanulás ideális kezdési ideje 5-8 éves kor között van. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy e kor előtt ne is találkozzon zenével és hangszerekkel a gyermek. A legjobb az lenne, ha a hangszertanulás megkezdéséig otthonában érné minél több zenei élmény a gyermeket. Azaz a szülei sokat énekelnének neki, játszanának vele énekes játékokat, és lehetőséget teremtenének rá, hogy kedvére kipróbálhasson egy-egy hangszert – amit nem érdemes összetéveszteni a játékboltokban található műanyag, hangszernek látszó tárgyakkal. Nem kell mindjárt egy Bösendorfert venni persze a nappaliba. Egy „játék” és egy „igazi” kezdőknek alkalmas furulya között árban például nem nagy különbség van – minthogy műanyagból készül mindkettő -, azonban az „igazi” a látszat ellenére nemcsak abban különbözik a „játéktól”, hogy nem rózsaszínű, hanem abban is, hogy hangolva van. Egy szó, mint száz: a pénztárcánkhoz mérten igyekezzünk gyermekünket „igazi” hangszerekkel körülvenni, s ha úgy érezzük, ez kevés, vigyük olyan helyekre, ahol alkalma van más hangszereket is próbálgatni.  A lényeg: hagyjuk, hogy saját örömére, önállóan tevékenykedjen hangszerével,  játsszunk együtt vele, zenéljünk együtt!

Sajnos ma már a legtöbb szülő oly mértékben elfoglalt, hogy csak kevésen tudják a fentieket megvalósítani. Ezért érdemes lehet megfontolni a csoportos zeneoktatás igénybevételét is. Számos lehetőség van 0-3 éves korig „zenebölcsi” foglalkozásokon való részvételre, ahol a szülők gyermekükkel együtt tanulják meg a dalokat, versikéket, majd a 3-6 éves időszakban „ zeneovi” foglalkozásokon is részt vehet gyermekünk.  Ha úgy döntünk, hogy ilyen csoportba járatjuk a gyermekünket, feltétlenül figyeljünk arra, hogy képzett zenetanár legyen az oktató, hiszen a 0-6 éves kor a legérzékenyebb kor zenei fogékonyság tekintetében is.

Épp ezért itt kell még egy fontos dologra felhívnom a figyelmet, amely a zeneipar modern termékéhez, a „gyerekzenéhez” kapcsolódik. Először is szeretném leszögezni: véleményem szerint ilyen, hogy gyerekzene nincs. De ha mégis elfogadjuk ezt a kategóriát, mint létezőt, úgy sajnos leginkább igénytelen, rossz szövegezésű, bárgyú dalokat találunk benne – tisztelet a kivételnek.  Ha jót akarunk a gyerekünknek, legjobb, ha zenét is együtt hallgatunk vele, mégpedig olyat, amit egyedül is szívesen hallgatnánk, mondjuk a kocsiban hazafelé menet… Az alapelv legyen ugyanaz, mint a hangszerek esetében: minőségi  zenét adjunk gyerekünknek!

Végül óva  intek  mindenkit attól, hogy azt higgye, bármily lelkes és jó zenetanár heti egy-kétszeri órája, avagy bármely illusztris előadó CD-jének rendszeres hallgatása pótolni tudja a szülő éneklését, ringatását, a közös zenélést a szülővel. Sok szülőtől hallom,hogy fél attól, hogy hamis éneklésével, zenei hozzá nem értésével esetleg a gyerek zenei képességeit is ronthatja. Ez óriási tévedés! Valójában az ilyen szülők gyerekei nem azért lesznek ügyetlenebbek a zenében, mert a szüleik hamisan énekeltek nekik, hanem azért, mert egyáltalán nem hallottak éneklést! Egyébként a legtöbb ilyen esetben kiderül: a szülő egyáltalán nem olyan botfülű, mint amilyennek hiszi magát… A lényeg tehát: legyen bármilyen hamis a szülő éneke, higgye bár magát akármilyen botfülűnek, a 0-6 éves korig terjedő időszakban ő  tehet a legtöbbet csemetéje zenei fejlődéséért!

IMG_0154